Az ókori görög líra (Anakreón, Szapphó)

Ismét az ókori Görögországban kalandozunk, ám most a líra műnemének néhány jellegzetes műfaját és alkotását fogjuk együtt megvizsgálni. Emlékezz csak vissza, mi is a legfontosabb jellemzője a lírának? Érzelmeket, gondolatokat, hangulatokat ábrázol, a lírai én saját belső világa tükröződik vissza a versekben. A Kr. e. VII–VI. században ezeket a verses, kötött ritmikájú műveket lantkísérettel adták elő. Erre utal a líra szó jelentése is: „húros hangszer“. A lant a mai napig a költészet szimbóluma.
Az első műfaj, amellyel megismerkedünk, az elégia. A görögök eleinte tartalomtól függetlenül minden hosszabb, disztichonban írott művet elégiának neveztek. A XVII. századtól a komor hangulatú, merengő, jelenbe beletörődő költeményeket nevezték így. A disztichon nem más, mint két különleges sorfajta, a hexameter és a pentameter kapcsolata. Nézzünk meg egy disztichonban írott költeményt!
„S kedvelem azt, aki bölcs, és Aphrodité meg a Múzsák szép adományairól zengve szeretni tanít.“
Jelöljük közösen a szótagokat és a verslábakat! Hosszú szótagról akkor beszélünk, ha a magánhangzó hosszú, vagy ha a rövid magánhangzót legalább két mássalhangzó követi. Rövid a szótag, ha a rövid magánhangzót csak egy mássalhangzó követi. Miután ezeket meghatároztuk, jelölnünk kell a verslábakat! A leggyakoribb verslábak a következők, melyekhez a könnyebb megjegyezhetőség kedvéért, kapcsolunk egy-egy azonos metrumú alliteráló keresztnevet) daktilus: tá, ti, ti (Dániel) spondeus: tá, tá (Sárát) trocheus: tá ti (Tóni) jambus: ti tá (Janó) anapesztus: ti ti tá (Anikó) pirrichius: ti ti (Piri)
A másik jelentős műfaj az epigramma. Eredetileg sírfelirat, ebből adódóan rövid, tömör, disztichonban íródott, ám zenei kíséret nélküli, csattanóra végződő lírai alkotás. Mára már veszített tömörségéből, és nem kell disztichonban íródniuk. Így szól Szimónidész a Thermopülai hősök sírfelirata című epigrammája:
„Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.“
A kor kedvelt műfaja volt még a dal, mely egyszerű, őszinte hangon szól a lírai én érzéseiről. Ekkor alakult ki a himnusz is, mely számodra már ismert műfaj. Könyörgés hangzik el benne valamely felsőbb erőhöz, istenséghez, emelkedett hangnemben.
A dal- és himnuszköltők közül kiemelkedik Szapphó. Az első költőnőként tartjuk számon. Leszbosz szigetén élt a Kr. e. VI. században. Egy előkelő lányokból álló kört vezetett, zenét és költészetet tanított. Kevés, jórészt töredékes műve maradt csak ránk. Szinte kizárólagos témája a szerelem. Valószínűleg a fiatal lányok ébresztettek benne szerelmet, de az ókorban a görögöknél az azonos neműekhez való vonzódás természetesnek számított. Ő a leszboszi dalköltészet és a szapphói strófa megteremtője.
Legismertebb műve az Aphroditéhoz című himnusza. Ebben a szerelem istennőjéhez fohászkodik, és szerelmi bánatát panaszolja el. Bátorítást és segítséget kér tőle, hogy a szerelme viszonzott legyen.
Tarka trónodon, kegyes Aphrodité, Zeusz leánya, már könyörülj te rajtam! Fájó kínra mért csalod, ó hatalmas, tőrbe a lelkem? Inkább jőjj hozzám, ahogy annyi másszor mindig hajlottál a szavamra, s jöttél, kedvemért elhagyva aranylakását égi atyádnak. Fürge pár veréb a kocsidba fogva siklott, míg a föld feketéllt a mélyben, sűrűn verték szárnyukat, égi úton vágva az ösvényt. Gyorsan érkeztek veled, és mosoly járt halhatatlan arcodon, ó te boldog, úgy kérdezted, hogy mi bajom, mi végre hívtalak újra, hogy mi kívánság gyötör újra engem, „Csábító szóval kit akarsz, hogy hozzád hozza Peithó hű szerelemre, Szapphó, mondd ki, ki bántott? Mert ha most kerül, hamar ő keres fel, most ha nem kell tőled ajándék, ő ad, most ha nem szeret, hamar érted ég majd bár nem akarja.” Jöjj ma is hozzám s szabadíts ki engem súlyos gondomból, s mire hajt a lélek, teljesíts nekem te magad s e harcom küzdd velem együtt.
A versben a himnuszok tipikus szerkezeti felépítése figyelhető meg: ABA azaz az első két versszak a könyörgés, a 3–6. versszak az indokoló rész, míg az utolsó strófa ismét könyörgéssel zárul. Úttörőnek számít abban, hogy ez a mű nem a közösség nevében fohászkodik egy istenhez, hanem személyes jellegű. E művének másik különlegessége a strófaszerkezete. ún. szapphói strófákból áll. Mit is jelent ez? A versszakok első három sora ún. szapphói sor, amely öt verslábból áll, a középső pedig mindig daktilus. A 4. sor adoniszi sor, egy daktilusból és egy spondeusból áll.
Egy másik költőt is szeretnék neked bemutatni, ő Anakreón. Csak rövidebb művek és töredékek maradtak ránk a Kr. e. VI–V. században élt alkotótól. Állandó témái a szerelem, a bor, valamint az öregedés.
TÖREDÉK A HALÁLRÓL A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon, fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már, oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még. Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet, ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő, s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre…
A Töredék a halálról című költeménye fájdalmas őszinteséggel szól az elmúlástól való félelemről. Az első három sor konkrét képeivel ellentétben a második részben a halál elvontabban jelenik meg. Anakreón a magyar irodalomban Csokonaira volt nagy hatással, akinek Anakreóni dalok című verseskötete a XIX. század elején jelent meg. De ezek az ókori műfajok, formák és témák később is megjelennek irodalmunkban, gondolj csak Kölcsey Himnuszára vagy Petőfi dalaira!