Az európai dráma és színház a XIX. század második felében I. – Ibsen

Tudod, mit jelent, ha valakiről azt mondjuk, görbe úton jár? Az ilyen embert nem tartjuk egyenesnek. Másmilyen, mint amilyennek mutatja magát. Görbe tükrünkben láthatnánk meg a valódi személyiségét.
A norvég drámaíró és színházi rendező, Henrik Ibsen (ibzen) a saját kortársai elé tartott tükröt a XIX. század második felében. Színpadra vitt műveiben a közönség szembenézhetett önmagával. Ibsen hősei ugyanolyan átlagos emberek voltak, mint a színház közönsége. A Babaszoba című drámájában egy férje zsarnoki hatalma ellen fellázadó asszony hétköznapi életét írta meg. A Solness építőmester (szolnesz) címadó főhősét fiatalkori énjével szembesítette. A vadkacsában egy látszólag boldog, hazugságra épült családi élet drámáját mutatta be. Sok hőse egész életében görbe úton jár: nemcsak környezetének, hanem magának is hazudik. Ezeket a hazugságokat nevezzük élethazugságnak.
Az élethazugság témája Ibsen korai műveiben is jelen volt. Romantikus drámai költeményének címadó hőse, Peer Gynt (per günt) önmaga keresésére indul. Az élet császára akar lenni. Útja során találkozik a nagy Görbével, aki kerülőutakra biztatja. Gynt megfogadja a tanácsát, és hihetetlen kalandokon megy keresztül. Trollokkal találkozik, prófétál a beduinoknak. Végül császár lesz – az őrültek házában. Csak útja végén érti meg, hogy vándorlása közben folyton önmaga elől menekült. „Meg tudnád mondani hát: hol volt Peer Gynt egy hosszú életen át?” – kérdezi a mű végén szerelmétől, Solvejgtől (szolvejg), aki hitével és szeretetével megváltja őt. Ibsen későbbi drámáiban már nincs megváltás. Hősei végleg kudarcot vallanak. Ez történik A vadkacsa című művében is, amelyben Ibsen a korábbi műveihez képest szokatlanul új módszert alkalmazott. Mi a lényege ennek az új módszernek? Ismerkedjünk meg előbb a főbb szereplőkkel és a történet egyik szálával, hogy megválaszolhassuk a kérdést!
Gregers Werle életcélja, hogy rávegye az embereket az önmagukkal való szembenézésre. Ez okozza a drámai konfliktust. Apja, az öreg Werle, nagykereskedő. Csalással nyomorba döntötte az üzlettársát, az öreg Ekdalt, aki ezt követően az ő alamizsnájából él. Az öreg Ekdal együtt lakik a fiával, Hjalmarral és annak feleségével, Ginával, valamint a lányukkal, Hedviggel. Életük két fő színtere a lakás és a lakáshoz tartozó padlás. A padláson, ahol néhány elszáradt karácsonyfa jelképezi az erdőt, tyúkokat, nyulakat tartanak. Itt szokott apa és fia vadászni. Van azonban ott egy különleges, sérthetetlen lakó is, egy vadkacsa, amelyet Hedvig kapott az öreg Werlétől. Hjalmar fényképész, de a munkáját inkább a felesége, Gina végzi. Gina kíméli a férjét, aki egy nagy találmányon töri a fejét. Valójában azonban semmi ötlete nincs, az állítólagos találmány hazugság. Gregers, Hjalmar fiatalkori barátja, Werle nagykereskedő fia, beköltözik az Ekdal családhoz. Kis idő múlva rájön, hogy Hjalmar és Gina házassága hazugságon alapul. Hedvig valójában nem Hjalmar, hanem az öreg Werle lánya. Mindezt elmondja Hjalmarnak, aki dührohamot kap, és kis időre elhagyja a családját. Valójában Gregersre haragszik, aki leleplezte a házasság hazugságát. Azt a hazugságot, amelyet ő is kezdettől fogva tudott, de nem ismerte be önmaga előtt sem. A leleplezett hazugságért a kislány az életével fizet. Hedvig, hogy visszanyerje apja szeretetét, le akarja lőni a féltve őrzött vadkacsát, de végül önmagát áldozza fel. A mű igazi tragikomédia: Hjalmar újabb élethazugságot eszel ki magának. A tanulságot az író szócsöve, Relling orvos mondja ki: „aki megfosztja az átlagembert az élete nagy hazugságától, a boldogságát veszi el tőle!” Mi tehát a mű új módszere? Egyrészt a vadkacsa központi szimbólummá emelésével egy banális történetet tesz jelképessé. Ibsen műve szimbolikus dráma. Másrészt A vadkacsa a már korábban megtörtént események szükségszerű következményeit mutatja be. A jelenbeli cselekményeket elemző dialógusok a szereplők múltját tárják fel. Eközben megismerjük a szereplők egymáshoz való viszonyát és jellemét is. Ezt a drámatípust analitikus drámának hívjuk. Ibsen alkotta meg az új műfajt, a modern tragikomédiát is: a komikus helyzetek nem komédiát eredményeznek, a tragikum katartikus hatás nélküli (az ártatlan bűnhődik, a bűnösök új életet kezdenek), nincs ok–okozatiság bűn és bűnhődés között – a műben a tragikomikum, a költői szimbólumalkotás és az analitikus társadalomkritika együtt hat.
Ibsen sok hőse találkozik élete során a nagy Görbével, és megfogadja a tanácsát. E hősök nem néznek szembe önmagukkal, kerülő utat választanak. Ibsen darabjainak alapvető kérdése az egyén önmegvalósítása és önámítása. „Írni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk felett” – vallotta Ibsen, aki a polgári élet valósághű ábrázolásának realista és naturalista eszközeivel, mint a szexualitás, az alkoholizmus vagy az öröklődés, erre próbálta kényszeríteni az olvasóit is.