Mikszáth Kálmán regényírói művészete. Beszterce ostroma

Bizonyára észrevetted, hogy az idősebb emberek közül sokan inkább a múltban élnek, elfordulnak saját koruktól. Így történhet meg az, hogy ugyanabban a korban élő emberek nem ugyanazt az időt élik meg. A múlt felé fordulás nem csak a mai emberre jellemző. Gondolj Cervantes hősére, Don Quijotére! A múlt értékrendje szerint élt, ezért környezete számára nevetségessé vált. A XIX. század második felében Magyarországon a dzsentrik és a vármegyeurak ragadtak benne a múltban. Ezek az 1867 után birtokukat vesztett nemesek hivatali pályára kényszerültek, miközben fokozatosan elvesztették vagyonukat. Bár ragaszkodtak társadalmi rangjukhoz és úri életformájukhoz, az elszegényedéssel együtt járt erkölcsi züllésük is. Tragikomikus világukról anekdoták szóltak: olyan rövid, csattanós történetek, melyek többnyire ismert személyek vagy események mulatságos jellemzését adták.
Mikszáth Kálmán Jókaihoz hasonlóan maga is írt történelmi tárgyú regényeket. A beszélő köntöst talán te is ismered. Mégsem ez volt Mikszáth jellemző témája. Az ő regényei többnyire a dzsentrik életét mutatták be. E regények maguk is anekdoták laza füzéreiből állnak, így a művek szerkezete nyitott maradt. Az anekdotákra épülő szerkesztésmód az élőbeszédszerűség látszatát kelti, a történetek ezáltal hitelesebbnek is tűnnek.
Mikszáth Beszterce ostroma című regényében mind a dzsentri, mind pedig a vármegyeúr előbb említett típusa megjelenik. A mű alcíme: Egy különc ember története. Mikszáth e regényében egyszerre ad kor- és jellemrajzot. A mű főhőse Pongrácz István gróf, a nedeci vár ura, aki a XIX. századra oly jellemző felesleges ember típusát testesíti meg. Megkésett hős, akárcsak Cervantes Don Quijotéje vagy az öreg Toldi Arany Jánosnál. Csakhogy a gróf tudatosan határozta el, hogy nem akar a XIX. században élni. Ezért viselkedett úgy, mint egy középkori várúr, szűkebb környezete pedig haszonlesésből alkalmazkodott hozzá. Pongrác Istvánt persze mindenki bolondnak tartotta, de ez szinte jólesett neki. E különc ember problémája valójában az idő. Pongrácz a későn született ember típusa, aki nem hajlandó alkalmazkodni az általa silánynak tartott jelenhez. Éppen ezért nem dönthető el, hogy valóban bolond volt-e. Pongrácz gróf értékrendje nem alkalmazkodott a változó időhöz. Ez azonban azt is jelenti, hogy a múlt öröknek vallott értékeit éppen a gróf képviselte. Ezek az értékek a tisztesség és a becsület, a helytállás a korrupt és egyre züllöttebb világban. Pongrácz, az utolsó várúr regénybeli sorsa ezért nemcsak komikus, hanem szívszorítóan tragikus is. Mikszáth kedélyes, anekdotázó előadásmódjához elégikus hangnem társul: egy letűnő, öröknek hitt értékrend eltűnésének rezignált tudomásulvétele. Persze, akadnak olyan figurák a regényben, akiket az író kíméletlen szatírával mutat be. Ilyen Behenczy Pál báró és fia, Károly, akiknek szintén csalás és komédiázás az egész élete, csakhogy ők nem önmagukat, hanem a többieket csapják be. Nem a múlt értékeinek őrzése motiválja őket, hanem a haszonszerzés.
Mikszáth legnépszerűbb műve, a romantikus elemekkel átszőtt Szent Péter esernyője. E művében a legendák világa válik komikussá a realisztikus környezetben. Mikszáth Új Zrínyiász című regényének központjában szintén az idő és az érték problémája áll. Ez a mű talán még az előző regényeknél is gyilkosabb korkritika. E regényben a XVI. századi szigetvári hősök támadnak fel a XIX. század végén, és szembesülnek a kor korruptságával. Ám végül maguk is korrumpálódnak, Zrínyiből például bankelnök lesz. A dzsentrik hanyatló életmódját mutatja be A gavallérok és A Noszty fiú esete Tóth Marival című regény is. Utóbbi Mikszáth egyik legkeserűbb kritikája a korabeli magyar társadalomról. Mikszáth látásmódja pályájának utolsó korszakában még jobban elkomorult. A Különös házasság és A fekete város című, 1910-ben megjelent utolsó regénye a magyar társadalom elmaradottságát és boldogtalanságát végzetszerűnek, megmásíthatatlannak láttatja.
Élete vége felé Mikszáth maga is megkésett emberré vált. Nem értette Ady költészetét, és nem tudott csatlakozni az 1908-ban induló Nyugat fiatal íróihoz sem. Magányosan és korától idegenkedve halt meg 40 éves írói jubileumának országos ünneplése után két héttel.