Tolsztoj etikája és regényei

Ismered a latin szállóigét: Carpe diem! Vagyis: Élj a mának! Ragadd meg a napot! Te hogyan értelmezed ezt a mondást? Sokan csak a felelőtlen szórakozásra való felhívást látják benne: élvezd az életet, amíg csak lehet! Ne mondj le semmiről! Eredetileg azonban nem ezt jelentette a kifejezés. Seneca írja egyik levelében:
„életünk legnagyobb része úgy telik el, hogy rosszul cselekszünk, nagy része úgy, hogy semmit sem csinálunk, szinte egész életünk pedig úgy, hogy mást csinálunk, mint amit kellene [...]. Ragadj meg minden órát: […] Míg halogatjuk az élet kötelességeit, elfut előlünk az élet.”
Te már gondolkoztál ezen? Tolsztoj egész életében és minden művében arra a kérdésre kereste a választ, hogy hogyan élhet az ember autentikus, hiteles életet.
Tolsztoj élete az útjukat kereső emberekéhez hasonlóan bővelkedett a fordulatokban. Arisztokrata családból származott, gyerekkorát születési helyén, Jasznaja Poljanán, a családi birtokon töltötte. Apja halála után beiratkozott a moszkvai egyetemre, tanulmányait azonban félbehagyta, és az arisztokrata ifjak kicsapongó életét élte. Három év múlva visszatért a családi birtokra, megpróbálta modernizálni a gazdaságot, de törekvése jobbágyai ellenállásába ütközött. 1862-ben megházasodott. Feleségével később megromlott a viszonya. Ez annak is köszönhető volt, hogy Tolsztoj elolvastatta vele a fiatalkori naplóját, amely gátlástalan kicsapongásait és szexuális kalandjait örökítette meg. Tolsztoj kétszer járt külföldi tanulmányúton Nyugat-Európában, de mind a két alkalommal a nyugati civilizációból kiábrándulva tért vissza hazájába. 1881-ben Jasznaja Poljana-i birtokán iskolát alapított a környékbeli parasztgyerekek számára. 1880 körül világnézeti fordulat következett be Tolsztoj életében. Úgy gondolta, hogy a modern civilizáció az ember lelkének a kifosztására tör. Azt hirdette, hogy az életünknek új, szellemi jelentést kell adni, mivel a világ üdve az egyes emberek lelki fordulatán múlik. Az evangéliumi élet szellemében elítélte a magántulajdont. „A gonoszt jóval győzd le!” – ezt a vallási és erkölcsi világszemléletet tolsztojizmusnak nevezzük. 1910-ben elmenekült a családjától, hogy sztarecként, szerzetesként éljen egy bulgáriai kolostorban. Útközben, egy vasútállomáson érte a halál.
Tolsztoj három nagyregénye, a Háború és béke, az Anna Karenina és a Feltámadás. Regényeinek és elbeszéléseinek központi témája az ember erkölcsi újjászületése. A napóleoni háborúkat megörökítő Háború és béke az orosz realizmus egyik kulcsfontosságú regénye. Írója az egész korabeli orosz társadalmat ábrázolta benne. A hiteles élet utáni vágy már ebben a műben megfogalmazódik:
„Hogy' van az, hogy én soha azelőtt nem láttam ezt a magas eget? És milyen boldog vagyok, hogy végre megösmertem. Igen! Sivár minden, csupa ámítás minden, azt a végtelen eget kivéve”
– gondolja a harcban súlyosan megsebesült Bolkonszkij herceg, a regény egyik hőse. Az Anna Karenina első mondatában az elbeszélő összefoglalja a mű üzenetét:
„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”
Főhőse, a házasságtörő Anna Karenina boldogtalan családi életéből próbál kitörni. Élete tragédiával végződik. Tolsztoj harmadik nagyregénye, a Feltámadás Nyehljudov herceg történetében az erkölcsi és szellemi megtisztulás lehetőségét mutatja be, miközben kíméletlen bírálatot mond a századvégi orosz életről.
Az Ivan Iljics halála az író kisebb epikai művei közé tartozik. Ez a lélektani kisregény egy orosz csinovnyik mindennapjait, betegségét és szörnyű halálát meséli el a realista ábrázolásmód eszközeivel. Az első fejezet szokatlan módon megbontja az időrendet. Az elbeszélő közli a halálhírt, és csak ez után meséli el hőse életét, amely az elbeszélő értékítélete szerint „egyszerű, mindennapi és iszonyú volt”. A haldokló Ivan Iljics előtt szinte az egész élete, gyerekkora, bírói karrierje, házassága, munkája hazugságként lepleződik le. Csupán gyermekkora első emlékeiben talál igazi örömöt. Iszonyú testi és lelki szenvedése haláltusájában rádöbbenti, hogy az élet értelme az embertársai iránti szeretet és részvét. Ekkor múlik csak el a rettegése:
„Kereste régi, megszokott halálfélelmét, és nem lelte sehol. Hová lett? Miféle halál? Nem volt sehol a félelem, mert a halál sem volt sehol.”
A halál hatalma megszűnt az élete felett. Újjászületett.
Nem telhet el az életünk úgy, hogy mást teszünk, mint amit tennünk kellene, figyelmeztetett Seneca. Mit kell tennünk? – kérdezi Tolsztoj. Az ő válasza az evangéliumi szeretet gyakorlása a mindennapokban. Szeretet nélkül minden élet halott.