Babits Mihály: a prófétaszerep vállalása

Babits Mihály a XX. század elejének legműveltebb, legjelentősebb költői közé tartozott, mégsem szerette a központi szerepet. Inkább csendes, visszahúzódó személyiség volt. Ellentétben, mondjuk, kortársával, Adyval, aki már pályája elején kihirdette, ő az, aki elhozza az újat. Ha visszatekintünk a magyar irodalom nagy alakjaira, akkor elmondhatjuk, hogy Petőfinél jelent meg elsőként és legmarkánsabban a váteszszerep. Petőfi és Ady abban hasonlók, hogy mindketten saját magukat érezték „lángoszlopnak”, amely világít és vezeti a kiválasztott népet az elrendeltetése, sorsa felé. Vagyis prófétai szerepbe helyezkedtek, s költészetüket - vagy annak egy részét - e cél szolgálatába állították.
Babits nem ilyen volt. Ő nem érezte magához közel a próféta szerepét. Megvolt a véleménye a világról, az emberekről, és szeretett távol lenni a város zajától. Ezért is vásároltak Esztergom közelében, Előhegyen egy házat. Az évek múlásával azonban, különösen a háború hatására, változott Babits hozzáállása a prófétaszerephez. A Húsvét előtt című versben Babits elítéli az erőszakot, békét szeretne, és ezt is hirdeti. Így szól a versben:
„Ha szétszakad ajkam, akkor is… szakadjon a véres ének” „Én nem a győztest énekelem, …hanem azt, …ki először ki meri mondani… hogy elég! hogy elég! elég volt! hogy béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már!“
A prófétaszerep és a közösségben betöltött küldetésvállalás vívódásával kapcsolatos még a Cigány a siralomházban és a Mint különös hírmondó… című vers is. Az élete végén írt művében, a Jónás könyvében írja le, hogyan viszonyult ő a prófétasághoz. Vizsgáljuk meg ezt a verses elbeszélő költeményt! Ezt az alkotást Babits még a kórházba kerülése előtt kezdte el írni, és a műtét után, a lábadozás időszakában fejezte be. Ez a mű szerepvers. Babits a bibliai Jónás próféta története mögé rejti saját viszonyát Istennel. Jónáson keresztül Babits gondolatait halljuk. Lássuk a történet felépítését!
Isten megkéri Jónást, hogy menjen Ninivébe, és prédikáljon az embereknek, mert ott „megáradt a gonoszság”. De Jónás nem akar Ninivébe menni, inkább elmenekült a feladat elől, és hajóra száll. Igen ám, de Isten vihart bocsát a tengerre. A hajósok rájönnek, hogy Jónás miatt lehet a vihar, ezért az égiek felé engesztelésképpen a tengerbe dobják a prófétát. Isten elrendelésére egy cethal lenyeli Jónást. 3 napot és 3 éjszakát tölt a cet gyomrában, miközben Istenhez fohászkodik. Rájön, hogy nem kerülheti el sorsát, el kell mennie Ninivébe. A cet a 4. napon partra veti Jónást. A próféta elmegy Ninivébe, ahol többször is figyelmezteti a lakosokat, hogyha nem térnek jó útra, Isten haragja elpusztítja a várost. Jónást a prófétálás alatt kicsúfolják. Ezt követően Jónás kimegy a sivatagba, és várja Ninive pusztulását. A sivatagi hőségben egy tök levele ad enyhülést számára. Megtudjuk, hogy közben Jónás prédikálásának hatására néhányan jó útra tértek a niniveiek közül. Majd eljön az ígért nap, de a város nem pusztul el. Jónás dühös lesz Istenre, hogy szégyenben hagyta. Erre Isten férget küld a tök belsejébe, ami elpusztítja a növényt, így nem marad enyhet adó árnyék Jónás számára. Jónás ezért is háborog. Isten ezt az esetet példázatként tárja Jónás elé: ő semmit sem tett azért, hogy a tök árnyékát élvezhesse, lám, mégis felháborodik. Mit gondoljon hát a Teremtő, ha egy várost kellene elpusztítania, amely őáltala és sok-sok élet által jött létre. A Jónás és Isten közti vitát a Teremtő zárja le: „A szó tiéd, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.”
A történet a sorsa, küldetése elől menekülő ember példázata. Jónás alakja egyszerre magasztos és nevetséges. A világ prófétálást várna tőle, de „ő rühelli”, nem szereti ezt. Babits ebben a művében a küldetésvállalás és az erkölcsi közösségvállalás kötelességére figyelmeztet, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Babits halála előtt még megírta a Jónás imája című versét, amely epikus formában nem kapcsolódik a Jónás könyvéhez, viszont betetőzi azt. Babits itt már vállalni akarja és vállalja is a prófétai szerepet:
„mint Ő súgja, bátran szólhassak/ s mint rossz gégémből telik/ és ne fáradjak bele estelig/ vagy míg az égi és ninivei hatalmak/ engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak.”
Nem egészen két év múlva halt meg, 58 évesen.