Összetett költői kép. Alapja a metafora, illetve több metafora egymásba fonódása. Így több valóságsíkra utal. Távolabbi képzettársítások, éles síkváltások jellemzik. A komplex költői kép a XX. század lírájára jellemző leginkább, de már Petőfinél is jelen volt. József Attila Külvárosi éj című versének néhány sora nagyon jól példázza ezt: „Nedves, tapadós szeled mása / szennyes lepedők lobogása, / óh éj! / Csüngsz az egen, mint kötelen / foszló perkál s az életen / a bú, óh éj!” Ebben a pár sorban ötféle sík található, amelyek felerősítik egymás hatását. A síkváltások során a konkrét és az elvont váltakozik egymással.