Arisztotelésznél a boldogság (eudaimonisztikus etika), ami a polisz minden polgára számára elérhető, ha erényes életet él. A boldogság annak az állapotnak a tevékenységformája, amire az ember a helyes nevelés révén tesz szert. Ez az állapot a helyes habitus, az erény, ami két szélsőséges – a hiányon és a túlzáson alapuló – viselkedésforma között áll középütt. „Az erény tehát olyan lelkialkat, amely az akarat elhatározására vonatkozik; abban a hozzánk viszonyított középben áll, ami egy szabálynak megfelelően határozható meg, mégpedig azon szabálynak megfelelően, ami szerint az okos ember határozná meg."