Polgárháború az Amerikai Egyesült Államokban

1865. április 14-én este a washigtoni Ford Színházban Az amerikai unokahúgunk című bohózat ezredik előadását játszották. De ezt az estét nem az előadás tette híressé, hanem egy pisztolylövés: páholyában közvetlen közelről fejbe lőtték Abraham Lincolnt, az Egyesült Államok 16. elnökét. A merénylő ezt kiáltotta: Halál a zsarnokra!
Valóban zsarnok volt? Amerikaiak millióinak a szemében ő volt a Felszabadító és az Egyesítő, a legnépszerűbb elnök. A másik tábor viszont üdvözölte a merényletet. Mi osztotta meg ennyire az amerikai közvélemény? Nézzük az előzményeket!
Az Amerikai Egyesült Államok megalakulása után az északi és a déli államok eltérő fejlődési útvonalat jártak be.
Az északi területeken a XIX. század első évtizedeiben kibontakozott az ipari forradalom. A mezőgazdaság családi farmergazdaságokra épült, amelyek főleg a belső piacot látták el. Az ipar gyorsan bővült, amit még inkább erősített a rohamosan kiépülő vasúthálózat és a farmerek eszközigénye is. A kedvező lehetőségek jelentős európai tőkét vonzottak a térségbe.
Délen más volt a helyzet. Itt rabszolgatartó ültetvényes gazdálkodás alakult ki, amely ontotta Európába a gyapotot, a cukrot és a dohányt. Ezekben az államokban a társadalmi viszonyok merev elkülönülést mutattak. Különösen igaz ez azokra a fekete rabszolgákra, akiket emberszámba se vettek, sokszor rendkívül kegyetlenül bántak velük.
Észak és Dél érdeke több kérdésben is ellentétes volt. Az északi államok gazdasági érdeke azt diktálta, hogy védővámokkal segítsék elő az izmosodó ipar fejlődését, míg a déli államok a szabad kereskedelmet támogatták, hiszen a piacaik főként Európában voltak. Észak inkább egy erős központi államszervezetet akart, míg a déliek önállóbb tagállamokat láttak volna szívesebben. Növelte a különbségeket az is, hogy az északi társadalom fontosnak tartotta a demokráciát, az emberi jogok védelmét, és ennek jegyében sokszor felléptek a rabszolgatartás ellen. Mozgalmuk, az abolicionizmus, egyre inkább elterjedt, és a rabszolgaság ügye minden új állam felvételekor felmerült.
A két országrész nézeteltérései egyre jobban kiéleződtek. 1854-ben északon megalapították a Republikánus Pártot, a déliek körében pedig felmerült az Unióból való kilépés.
A végső szakítást az 1860-as elnökválasztás hozta, amelyen a republikánus párti Abraham Lincoln győzött. Erre 11 déli állam kilépett az Unióból és létrehozta a Déli Konföderációt. Ez a lépés vezetett a polgárháború kirobbanásához 1861-ben.
A két fél gyorsan felfegyverkezett, bár kezdetben a déliek előnyben voltak: innen származott az amerikai hadsereg tisztikarának jó része, és Európától is számíthattak segítségre. Később azonban a helyzet megváltozott. Észak javára dolgoztak a jelentős ipari erőforrások, emellett a létszámbeli fölénye is érvényesült. Dél 9 milliós lakosságával, amelyből 3,5 millió volt a fekete rabszolga, állt szemben az északi államok 22 milliója. Viszonylag gyorsan ütőképes haderőt állítottak ki, és a flottájukkal blokád alá vonták a déli partot, ezzel megakadályozva az európai utánpótlás célba érkezését.
Két igen tehetséges tábornok vezette az egymással szemben álló feleket: az északiak Ulysses Grant (juliszíz grent) vezetésével, a déliek Robert Lee (robert lí) irányításával harcoltak a frontokon.
A harcok sokáig elhúzódtak.
Aztán jó politikai érzékkel, hogy a tömegeket Észak mellé állítsa, Lincoln elnök két törvényt adott ki. 1862-ben a telepítési törvényt, amelynek értelmében néhány dollárért mindenki kaphatott 113 hold földet a nyugati területeken. 1863-ban pedig felszabadította a rabszolgákat.
Mindennek hatására déli rabszolgák és szegények tömegei szöktek át és álltak be Lincoln seregébe, megváltoztatva ezzel az erőviszonyokat. Végül 1865-re Grant kapitány csapatai felmorzsolták a déli haderőt, és véget ért a polgárháború.
Ezt a háborút tartják az első jelentős „modern” háborúnak a történészek. A csapatokat és az utánpótlást vasúton és gőzhajón szállították, tömegesen alkalmaztak pontosan célzó, nagy tűzerejű fegyvereket. Ennek a szomorú következménye, hogy kb. 600 ezer halott maradt a csatatereken. Képzeld, ez több mint az I. és II. világháborúban összesen elesett amerikai katonák száma!
Az északiak győzelmének hatására az Egyesült Államok területileg egységes maradt, és egységessé vált a gazdasága is. Ez adta az alapját a későbbi példátlanul gyors gazdasági fejlődésnek, amelynek eredményeként az Egyesült Államok a XX. század elejére a világ első számú gazdasági hatalmává vált.