Az olasz egység kialakulása

Szereted az operát? Valószínűleg most elhúztad a szádat, a te korosztályod általában nem lelkesedik ezért a zenei műfajért. Azért Giuseppe Verdi neve bizonyára ismerősen cseng számodra is. A közismert operaszerző neve a XIX. század második felében szó szerint egybeforrt az olasz egységmozgalommal. Ugyanis akkoriban az egységet támogató olaszok jelszava „Viva VERDI” lett, vagyis „Viva Vittorio Emanuele Re D’Italia!”, ami azt jelenti: „Éljen Viktor Emánuel Olaszország királya!” Mi is volt ez az egységmozgalom? A következőkben ennek a történetét tekintjük át.
Az olaszok a folyamatot „risorgimento”-nak (riszordzsimentónak), újjászervezésnek nevezik. A Kialakulása abban a sajátságos helyzetben keresendő, hogy az Appennin-félszigeten a római kor óta nem volt politikailag egységes államalakulat.
Nézzük, milyen részekből állt Itália a XIX. században! A félsziget északi részén és Szardínia szigetén volt található a Szárd–Piemonti Királyság, amely modern alkotmányos monarchia volt, II. Viktor Emánuel uralma alatt. Lombardia és Velence, két gazdag tartomány, Ausztria fennhatósága alá tartozott. Közép-Itália kisállamai gazdaságilag fejlett területek voltak és zömében osztrák befolyás alatt álltak. A Pápai Államot a katolikus egyházfő irányította. A félsziget déli részén fekvő Szicíliai és Nápolyi Királyság a Bourbonok által uralt szegény, feudális jellegű állam volt.
Gazdasági téren is hiányzott az egységes piac és infrastruktúra. Ugyanakkor az emberek az itáliai csizma területén mindenütt olaszul beszéltek, és összekötötte őket a több évszázados nemzeti identitás. Már az 1848-as itáliai forradalmak egyik jelszava is az egységes Olaszország létrehozása volt, de ezek az elképzelések a forradalmak leverésével meghiúsultak. Úgy tűnt, beigazolódnak a konzervatív Metternich kancellár szavai: „Itália nem több, mint földrajzi fogalom”.
Az egyesítés reális útját Camillo Cavour (kamijjo kavúr), Piemont miniszterelnöke találta meg, aki világosan látta, hogy az egység megvalósítása csakis a nagyhatalmak támogatásával lehetséges. Okos politikusként azt az elképzelést vallotta, hogy a nagyhatalmak érdekellentéteit kell kihasználni, és diplomáciai úton kell véghezvinni az egységesítést.
Első lépésként, az angolok és a franciák megnyerése érdekében, csapatokat küldött a krími háborúba az oroszok ellen. Később titkos tárgyaláson megegyezett III. Napóleonnal: a franciák katonai segítséget nyújtanak Piemontnak egy esetleges Ausztria elleni háborúban, cserébe III. Napóleon megkapja Nizza és Savoya területét.
Ezek után Piemont háborút provokált az osztrákokkal szemben, akik 1859-ben Solferinónál súlyos vereséget szenvedtek az egyesült francia–piemonti hadseregtől. A francia császár azonban nem kívánt egy erős államot a szomszédságban, ezért váratlanul békét kötött Villafranca mellett az osztrákokkal. Cavour igencsak neheztelt ezért a lépésért, mert a béke értelmében Piemont csak Lombardiát kapta meg, Velence osztrák kézen maradt.
Az osztrák vereség hatására népmozgalmak indultak a közép-itáliai államok körében, és 1860-ban önként csatlakoztak Piemonthoz.
Az egyesítés következő lépése a forradalmár Garibaldi vakmerő vállalkozása volt. 1860 májusában lelkes híveivel, az úgynevezett Ezrekkel partra szállt a szicíliai Marsalában. Vörösingeseivel népfelkeléseket kirobbantva űzték el a Bourbon uralkodót Itália déli részéről. Viktor Emánuel 1861-ben ezt a területet is Piemonthoz csatolta, és ezzel megszületett az Olasz Királyság.
Az egységből kimaradó két térség, Velence és Róma, a kedvező nemzetközi helyzet hatására került Olaszországhoz. A német egységért folyó harcokban 1866-ban Ausztria vereséget szenvedett Poroszországtól, és a háborút lezáró béke alapján Velence Olaszországé lett.
1870-ben – szintén a német egységért folyó küzdelemben – a poroszok vereséget mértek a franciákra, aminek hatására a francia haderő kivonult a Pápai Állam területéről. Róma és környéke ekkor csatlakozott az Olasz Királysághoz. Sikeressé vált a risorgimento.
Verdi 57 éves volt ekkor. Jó barátja, Cavour már nem érhette meg ezt a pillanatot. 1861-ben, az Olasz Királyság kikiáltása után halt meg a zseniális politikus. Így szóltak utolsó szavai: „Megalkottuk Itáliát. Minden rendben”.