Az ókori Athén – a demokrácia kialakulása

A politikust külön foglalkozásnak gondoljuk, pedig az ókori görög állampolgár, a polisz tagja személyesen foglalkozott az állam ügyeivel, „politikus” volt. Akit viszont nem érdekelt a politika, az az idióta, „magánakvaló” nevet kapta.
Athén városa, a sok kisebb falu és a termőföldek egy körülbelül öt Budapest nagyságú félszigeten terültek el. A királyoktól hamar átvették a hatalmat az előkelő származású arisztokrata családok, akik maguk közül évente 9 vezető tisztviselőt és egy központi bíróságot választottak. A nagyrészt kisparaszti réteg és a kézműves-kereskedő lakosság nem vett részt az állam irányításában. A nagy arisztokrata klánok hatalmi harca miatt a városban állandósultak a zavargások, a leszámolások, a vérbosszúk. Kr. e. 621-ben Drakón törvényt hozott, hogy a vérbosszút mérsékelje: nem szándékos gyilkosság esetén a tettes elmenekülhetett a poliszból. A feszültséget fokozta, hogy a parasztok közül sokan kölcsönt vettek fel, és adósságuk miatt Athénon kívülre adták el őket rabszolgának. Így csökkent a hadra fogható polgárok száma is. Kr. e. 594-ben egy előkelő, de közepesen gazdag férfi, Szolón törvényeiben eltörölte az adósrabszolgaságot és állami pénzen visszavásárolta a külföldön élő athéniakat. Mivel egyre kevesebben éltek a földből és egyre többen dolgoztak a városban, Szolón az előkelő származás helyett a vagyont tette meg fő értékmérőnek, és 4 vagyoni osztályba sorolta be a polgárokat. A megfelelő évi jövedelemszint lehetővé tette, hogy az első két osztály lovasként, a 3. osztály nehézfegyverzetű gyalogosként szolgáljon. A legalsó osztályhoz tartozók általában vagyontalanok voltak. Az első három osztály tagjai ettől fogva hivatalt viselhettek, a vagyontalanok pedig a népgyűlésen és a bíróságokban vehettek részt. Így a rendszer demokratikusabb lett, azaz a nép uralmán, törvényhozásán, bíráskodásán alapuló kormányzat alakult ki. Szükség is volt erre, mert Athén komoly olívaolaj-termelő és -exportáló állammá kezdett válni, ahol a kereskedők és vállalkozók bele kívántak szólni az állami döntésekbe.
Szolón távozása után újra fellángolt az előkelő klánok közötti harc. Ezt használta ki az egyik arisztokrata, Peiszisztratosz, aki a nép segítségével tört egyeduralomra, türanniszra. Politikai reklámfogásként életveszélyes sebeket ejtett magán, és elhíresztelte, hogy ellenfelei akarták meggyilkolni. A felajánlott testőrség segítségével aztán átvette a hatalmat, majd – kampányfogásként egy magas és szép nőt Athéné istennőnek öltöztetve – egy kocsin vonult be a városba. Peiszisztratosz száműzte ellenfeleit, de támogatta a paraszti birtokokat, a nagyobb termés 10%-át viszont adóként beszedette. Építkezései a kikötőben, a városi vízvezeték-hálózat fejlesztése és a vagyontalanok támogatása a „zsarnokot” népszerűvé tették a nép körében.
Peiszisztratosz halála után fiai már nem tudták a türanniszt fenntartani. A leggazdagabb arisztokrata család spártai segítséggel megbuktatta a zsarnoki rendszert. Kleiszthenész vezetésével újabb lépést tettek a demokrácia kiteljesítésére. Ő Kr. e. 508-ban szakított a származáson vagy a vagyoni helyzeten alapuló felosztással. A poliszt három földrajzi részre osztotta: Athén városára, a középső vagy belső területekre és a tengerpartra. Mindegyik területen 10-10, összesen 30 részt alakított ki. A 30 részből 10 mesterséges kerületet, phülét hozott létre és 3 földrajzilag nem érintkező részt sorolt egy kerületbe. Így az 500 fős tanácsban a lakosság különböző származású és foglalkozású tagjai képviseltették magukat, az arisztokraták pedig kisebbségbe kerültek. Az egy évre választott tanács hajtotta végre a népgyűlés döntéseit és irányította az államot. Hogy az újabb türanniszt megelőzze, Kleiszthenész bevezette a cserépszavazás rendszerét. 6000 polgár szavazata alapján a hatalomra törő személyt 10 évre száműzték, de vagyona nem sérülhetett. A reformokkal Kleiszthenész olyan különleges rendszert hozott létre, ahol a polisz lakosai közvetlenül irányíthatták államukat.