A foglalkoztatáspolitika alapkérdései

Munkanélküliség akkor alakul ki, ha a munkaerőpiacon túlkínálat jön létre. Egy ország népességén belül a munkaerő-piaci kínálat maximumát az aktív népesség adja, így munkanélküliségről akkor beszélhetünk, ha a foglalkoztatottak száma kisebb, mint az aktív népességé.
Köznapi értelemben a munkanélküli az, akinek nincs munkája. Közgazdasági megközelítés szerint azonban már nem olyan egyszerű a válasz. A nemzetközi mutatók nemcsak azt veszik figyelembe, hogy kinek nincs munkája, hanem, hogy az illető aktívan keres-e állást, és a felajánlott állást belátható időn – 2 héten – belül el tudja-e foglalni. A két megközelítés között van átfedés, de jelentős a nagyságrendi különbség. A munkanélküliség bizonyos szintjét minden gazdaságban természetesnek tekinthetjük. A közgazdászok szerint 2–6 % közötti munkanélküliség – a gazdaság állapotától és a műszaki fejlődés ütemétől függően – nemcsak elviselhető, hanem hozzátartozik az egészséges gazdasági működéshez. A munkavállalók egy része ugyanis azért van munka nélkül, mert elhagyta a régi munkahelyét, és miközben munkát keres, éppen ebben az átmeneti állapotban van.
A munkanélküliség fajtáit többféleképpen csoportosíthatjuk. Az egyik a munkavállaló szempontjából vizsgálja a kérdést, vagyis hogy önkéntesen vagy kényszerűen következik-e be a fordulat egy adott személy életében. Az első csoportba tartozik az, aki úgy gondolja, hogy elég pénzt gyűjtött össze, egy időre „kiszáll a taposómalomból”. Olyanok is akadnak, akik át akarnak menni a magánvállalkozói szférába, és ehhez kapcsolatokat keresnek. A kényszerű állásvesztés a globális túlkínálat következtében, általában dekonjunktúra következményeként válik gyakorivá, hiszen ilyenkor jellemzőek a tömeges elbocsátások. Egy másfajta csoportosítás strukturális szempontok szerint minősít. Három típust különböztet meg. A frikcionális munkanélküliség akkor alakul ki, ha az emberek gyakran változtatják lakóhelyüket és munkahelyüket. Az új munkahely keresése időbe kerül, ezáltal a munkavállaló munkanélküli lesz. A ciklikus vagy másképp konjunkturális munkanélküliség a gazdaság hullámzásaiból adódik. Egy adott makrogazdaságban a foglalkoztatottak, és ezzel együtt a munkanélküliek száma nem egyenletesen alakul. Konjunktúra esetén a termelési mutatók javulnak, a foglalkoztatottak száma nő. Dekonjunktúra idején, gazdasági válságok kialakulásakor a termelés csökken, ezért a munkanélküliek száma növekszik. A strukturális munkanélküliség az, amikor a munkaerő-kereslet és a munkaerő-kínálat nem fedi egymást, nincs összhangban. A strukturális munkanélküliség a gazdaság szerkezetének változásakor alakul ki, hiszen új nemzetgazdasági ágak, ágazatok jelennek meg, míg a régiek eltűnnek. Ezek a változások jelentősen átrendezik a munkaerő-keresletet, amelynek szerkezeti változásához a munkaerő-kínálat nem tud azonnal alkalmazkodni, ahhoz idő kell. A munkanélküliség regionális szinten is jelentkezhet. Miközben az iparilag fejlettebb, gyorsabb növekedést produkáló gazdasági térségekben akár jelentős munkaerőhiány is kialakulhat, az ország fejletlenebb területein nő a munkát hiába keresők száma. Magyarországon jelenleg a legjellemzőbb típus a strukturális munkanélküliség, a mobilitás nehézkessége pedig súlyosbítja a helyzetet. Kiemelt kockázati tényező az alacsony iskolai végzettség, az egészségkárosodottság és a roma származás.
A munkanélküliség kezelésére aktív és passzív eszközöket alkalmaznak a kormányok. A munkanélküli ellátás passzív, amikor a megélhetést biztosítják például segéllyel, de nem javítják az illető elhelyezkedési esélyeit. Aktív, amikor az egyén munkaerő-piaci pozícióinak javítása a cél, akár átképző programok szervezésével, akár a munkanélkülit alkalmazó munkaadó számára adókedvezmény biztosításával. A meglévő munkahelyek védelme mellett az állam pénzügyi könnyítésekkel ösztönzi az új munkahelyek teremtését.