Szent Anzelm és Szent Tamás istenbizonyítékai

Tegyük fel, hogy át akarsz ugrani egy széles szakadékot. Melyik esetben van több esélyed ennek végrehajtására? Ha hiszel abban, hogy képes vagy megtenni, vagy ha nem hiszel benne? Könnyen belátható, hogy az első esetben.
A skolasztika időszakában, vagyis a IX. és XV. század között a filozófusok úgy gondolták, hogy a világmindenség megértése ahhoz hasonló feladat, mint a szakadék átugrása, nem megy hit nélkül. „Nem fogom megérteni, ha nem hiszek”. „Hiszek, hogy érthessek” – mondta Szent Anzelm.
Megkülönböztették az észigazságokat, ezeket természetes eszünkkel is be tudjuk látni, és a hitigazságokat, amelyeket értelmünkkel nem tudunk felfogni, ezekhez a kinyilatkoztatás révén jutunk (ilyen például Isten emberré válása.) Az észigazságok a hitigazságoknak alárendeltek és azoknak nem mondhatnak ellent. Az értelmi igazságok is a hitet szolgálják: „A filozófia a teológia szolgálólánya” – írta Szent Tamás.
Isten létezése vajon hitigazság, vagy az értelmünkkel is eljuthatunk hozzá? Canterbury Szent Anzelm és Aquinói Szent Tamás az utóbbit gondolta.
Szent Anzelm a következőképpen érvelt Isten létezése mellett: Még a balga ember is elfogadja, hogy Isten „az, aminél nagyobb nem gondolható el.” Tegyük fel, hogy az, aminél semmi nagyobbat nem lehetséges elgondolni, kizárólag az értelemben létezik, és a valóságban nem. Azonban ha valami csak a tudatunkban létezik, az nyilvánvalóan kisebb, mint ami a valóságban is létezik. Márpedig Istent úgy definiáltuk, mint aminél nagyobb nem gondolható el. Következésképpen Isten nem csupán a tudatunkban létezik, hanem valóságosan is léteznie kell.
Szent Anzelm érve Isten fogalmából kiindulva következtet Isten létére. Az ilyen típusú érveket nevezzük ontológiai istenérvnek.
Szent Tamás bírálta Anzelm érvét, mert szerinte Isten fogalmával az ember nem rendelkezhet. Ahogy nem tudjuk elgondolni a legnagyobb létező számot sem, hiszen mindig hozzá tudunk adni még egyet, úgy nem tudjuk elgondolni a legnagyobb létezőt, Istent sem. Tamás szerint Isten létezésének bizonyításához nem magunkból, hanem a tapasztalható világ vizsgálatából kiindulva lehet eljutni. Öt érvet dolgozott ki, ezeknek az öt út nevet adta. Ahogy egész filozófiai rendszeréhez, úgy érveihez is felhasználta a nagy ókori filozófusnak, Arisztotelésznek a munkáit.
Az univerzumra rácsodálkozva talán eltűnődtél már azon, hogy miért van létező és miért nincs inkább semmi? Ha ezt a kérdést feltetted magadnak, akkor abból indultál ki, hogy mindennek, ami létezik, van valamilyen feltétele.
Vegyük például a mozgást! Képzeld el, hogy egy dominósor áll előtted, amelynek tagjai sorban feldöntik egymást. Azt tapasztaljuk, hogy minden egyes dominónak a feldőlése egy korábbi dominó mozgásának az eredménye. Minden más is, ami mozog, valami más által mozog, s ez ismét mástól. Mivel elképzelhetetlen, hogy bármilyen mozgássor a végtelenségig folytatódjon, „szükséges eljutni valamely első mozgatóhoz, amit semmi sem mozgat, és ezt érti mindenki Istenen.” Vagyis Isten minden mozgásnak a feltétele, de ő maga feltétel nélküli, ő a mozdulatlan mozgató.
Szent Tamás első útját, és minden hasonló szerkezetű bizonyítékot kozmológiai istenérvnek nevezünk.
Az univerzumra rácsodálkozva talán azon is eltűnődtél már, hogy miért van rendezettség, miért nincs káosz? A világ, amelyet tapasztalat útján megismerünk, célszerűen működik. Gondolj bele az egyes élőlények organikus felépítésébe! Gondolj bele az egész természet összehangolt működésébe! Ha csak a világot nézzük, azon belül nem találunk erre magyarázatot, ezért fel kell tennünk egy intelligens lényt, „aki az összes természeti dolgokat a cél felé rendezi”, ahogy „az íjász irányítja a nyílvesszőt.” „És ezt hívjuk Istennek.”
Szent Tamás ötödik útját teleológiai érvnek nevezzük. Az érv a világ rendjéből következtet arra az intelligens lényre, amely ennek a rendnek az alapja.
A középkor filozófusaiban nem merült fel kétely Isten létezésével kapcsolatban. Nem is az ateistákat akarták meggyőzni Isten létezéséről, hiszen erre abban a korban nem volt szükség. Be akarták mutatni, hogyan fejeződik ki Isten a gondolkodásukban, vagyis saját istentapasztalatukat rögzítették.