Előzetes tudás

Ismerned kell az újkori olimpiák kialakulásának történetét.

Tanulási célok

Megismered a NOB megalakulását, felépítését, céljait. Betekintést nyersz az első újkori olimpiák eseményeibe.

Narráció szövege

Mi az a NOB és mire jó? Mikor, hol és hogyan zajlottak az első olimpiák? Azokon is ilyen sokan indultak? Ugyanilyen versenyszámok voltak? Értünk már el sikereket akkor is? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ.
A NOB, vagyis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság létrejötte Pierre de Coubertin (pier dö kuberten) bárónak köszönhető, ahogyan az egész olimpiai eszme is hozzá köthető. Ő szervezte az első olimpiákat, sőt a saját vagyonából finanszírozta azokat. A NOB 1894. június 23-án alakult meg Párizsban. 14 alapító tagja volt, köztük Coubertin báró és az első elnök, Demetriosz Vikelasz. Az alapításkor nem volt jelen, de a vezetőségbe beválasztották dr. Kemény Ferencet is. Különösen hangozhat, hogy az alapító tagok között meglehetősen kevés aktív sportoló volt. Tulajdonképpen szerencse is, hogy így történt, a tömegek előtt ez hitelesítette az olimpiát, mivel a sportolók akkoriban még inkább csodabogaraknak számítottak. Egy tőlük induló, hasonlóan nagyszabású kezdeményezés valószínűleg nem kapott volna ilyen pozitív megerősítést. A NOB egy politikailag semleges civil szervezet. A székhelye a svájci Lausanne-ban van. Jelenleg 205 nemzeti olimpiai bizottság a tagja, Magyarországot a Magyar Olimpiai Bizottság képviseli. Amelyik szervezet a NOB tagjává válik, végig az is marad, kivéve, ha felfüggesztik vagy kizárják. Az országok egy-egy főt delegálnak a szervezetbe, ám a tagok nem az országukat képviselik a NOB-ban, hanem a NOB-ot és az olimpiai eszmét a saját országukban. Az elnököt a tagok választják maguk közül a közgyűlésen, titkos szavazáson. A jelenlegi elnök, Jacques Rogge mandátuma 2013-ban lejár. A NOB-nak fennállása óta 9 elnöke és 8 magyar tagja volt.
1894-ben, a NOB megalakulásával egy időben hirdették ki az első olimpia idejét és helyét: 1896, Athén. Csakhogy kijelenteni egyszerűbb volt, mint véghezvinni. Coubertin báró szerette volna, ha Párizs ad otthont az első olimpiának. A bizottsági tagok azonban Athént akarták az első újkori olimpia helyszínéül látni. Az akkori görög miniszterelnök a nehéz anyagi helyzetre hivatkozva igyekezett elutasítani a rendezést. Kemény Ferenc azt javasolta Coubertinnek, hogy rendezzék az olimpiát Budapesten. A magyar főváros éppen a millenniumra készült, ennek részeként zajlott volna az olimpia. A báró belement, gondolván ezzel zsarolhatja a görögöket. A terve bevált, bár ehhez az is kellett, hogy a görög király menessze a miniszterelnököt. Az új elnök Coubertin barátja és támogatója volt, így a helyszín problémája megoldódott. Voltak azonban más gondok is. A francia és a német sportolók nem akartak egy asztalhoz ülni, az orosz NOB-tag pedig egyszerűen kijelentette, hogy a kutyát nem érdekli náluk az olimpia. A nehézségek ellenére Coubertin kitartott, és idejét, pénzét nem kímélve végül sikeresen útjára indította az olimpiai mozgalmat.
Az első olimpiát tehát Athén rendezte, 1896-ban. 14 ország közel 250 sportolója nevezett be. Magyarországnak 7 versenyzője indult, akik 2 arany, 1 ezüst és 3 bronzéremmel jöttek haza. A 2 aranyat Hajós Alfréd nyerte, a kor legnagyobb magyar sportolófejedelme. Mindkét érem úszásban született. Az első olimpia sikere fellelkesítette a NOB-ot, így a következőt Párizs rendezhette, a világkiállítással egybekötve. Sajnos nem olyanra sikerült, ahogyan azt Coubertin megálmodta. Ez abból is kitűnik, hogy a „zűrzavarok olimpiája”-ként szokták emlegetni. Az okok közül néhány: Párizsnak nem volt stadionja, de még sporttelepe sem; túl sok versenyszám volt, például versírás és pincérverseny is; 24 ország 997 sportolója nevezett; a verseny 160 napon át tartott, több részletben. Magyarország 17 sportolója 5 éremmel tért haza Párizsból. Az egyetlen aranyat Bauer Rudolf szerezte diszkoszvetésben. Ő volt a sportág történetében az első, aki forgásból dobta el a diszkoszt.

Kapcsolódó fogalmak

Ajánlott irodalom

Wikipédia, Nemzetközi Olimpiai Bizottság, http://hu.wikipedia.org/wiki/Nem...

Olympic, The International Olympic Committee, http://www.olympic.org/ioc

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision