Előzetes tudás

Ehhez a tanegységhez felhasználjuk az eddig tanult ismereteidet a középkorról, a himnusz műfajáról és a rímről.

Tanulási célok

Ebből a tanegységből megismered: a középkor általános jellemzőit: világ-és emberképét; a kor irodalmának vallásos témájú műveit és általános jellemzőit: a himnuszokat, a vallomásokat, a korszak művelődéstörténeti és irodalmi vonatkozásainak megismerésével elmélyülhetsz a középkor világában.

Narráció szövege

Hallottad már a kifejezést, hogy sötét középkor? Mi jut elsőként eszedbe róla? A keresztes lovagok? Egy zömök, zárt erőd? Esetleg egy pompásan díszített katedrális? Vagy egy gregorián ének? Ezek mind-mind hozzátartoznak a több mint ezer évet felölelő középkorhoz. Látni fogod, hogy ez a sötét kor bizony nem is annyira sötét és ismeretlen… Minek a közepén is járunk? Mire utal a „közép” elnevezés? Az 1400-as években, a reneszánsz korában használták ezt a fogalmat a IV-XV. századra. A mintának tartott antik és saját koruk közti időszakot jelölték a reneszánsz kori emberek „közbeeső kor” kifejezéssel. Két dátumot érdemes megjegyezned. Kezdetét a Nyugat-Római Birodalom bukásától, 476-tól, a végét pedig Amerika felfedezéséig, 1492-ig számítjuk.
Hogyan jellemezhetjük ezt a majd‘ ezer évet? Nem egyszerű feladat, nagyon színes, változatos arcát mutatja nekünk ez a kor. Leginkább a keresztény hit és vallás határozta meg az akkor élő emberek mindennapjait. Emiatt a középkor legjelentősebb és máig is nagy számban fennmaradt épületei is a vallás gyakorlásához kapcsolódnak. Jártál már ilyen több száz éve épült templomban? Például Tihanyban, Lébényben, vagy Jákon? Ha még élőben nem is láttad ezeket, nézd csak meg a következő képeket a korban épült templomokról és katedrálisokról! A vaskos, zömök falak, a kicsiny, lőrésszerű ablakok szinte erődítményként hatnak. Akkoriban valóban erődként is használták őket, ha támadás ért egy várost, a lakosok ide húzódhattak be. Ezt az építészeti stílust románnak nevezzük. A Jáki templom az egyik legszebb hazai román kori emlékünk.
Ezek a katedrálisok szintén a középkorban épültek, mégis számos eltérést vehetsz észre! Sokkal kecsesebbek, könnyedebbek, díszítettebbek. és világosabbak, hiszen a nagyméretű rózsaablakok jóval több fényt engedtek már be. Ez a gótikus stílus a középkor végén, a XIII. század környékén terjedt el, de mai napig megtekintheted legszebb darabjait Európa-szerte: a kölni dómot, a párizsi Notre Dame-ot vagy a budapesti Mátyás-templomot.
Képzelj el egy fiatalt, amint egy ilyen hatalmas székesegyházból kilépve, elmerengve sietősen hazafelé tart. Min gondolkodhat? Talán a pap beszéde jár a fejében, aki a mennyről és a pokolról prédikált. A keresztény hit egyik alapja ugyanis a földi és túlvilági létben, a mennyországban és a pokolban való hit. A középkori ember világképe geocentrikus, vagyis földközpontú. Úgy gondolták, hogy a világ közepén a lapos föld áll, alatta van a pokol, felette pedig a menny. Ide kerül az ember a halál után. Mégsem mindegy, hogy melyik szféra vár rá: a földi tetteink határozzák meg, hogy halálunk után a mennyország békéjében, vagy a pokol bugyraiban lesz részünk. A korban alapított szerzetesrendek képviselői, a szerzetesek nem csak ebben a hitében erősítették a hívőket, hanem a tanítás, gyógyítás és a kultúra terjesztése is a feladataik közé tartozott. A vallásosság: a túlvilág, a lelki béke, Isten tökéletessége, a lelki szenvedés tehát a középkori ember létének részévé vált. Ez természetesen az irodalom kedvelt témáit és műfajait is meghatározta.
A bűnös ember megtisztulásának útja, a lelki béke megtalálásának lehetősége sokat foglalkoztatta az egyszerű embereket is. A vallásos tárgyú epikus művek közül Szent ÁgostonVallomások című lelki önéletrajza, vallomása emelkedik ki. Ez a IV. századi mű éppen ezt a lelki békét kereső utat ábrázolja. Az epikus alkotások közül kedveltek voltak a szentek életét bemutató legendák is. A leghíresebbek közé tartozik a Margit-legenda, amely Árpád-házi Szent Margit életét, halálát és különböző csodáit mutatja be. Már a középkori ember is felismerte, hogy a valahová tartozás, a közös tevékenység erőt és lendületet adhat. Éppen ezért válhatott népszerűvé a szertartásokon közösen énekelt himnusz. Általuk Istenhez, szentekhez fordulhatnak az emberek. Ám volt egy alkotó, aki nemcsak Istent dicsőítette, hanem ehhez a természetet is segítségül hívta. Assisi Szent Ferenc Naphimnuszában a teremtés elemei, a Nap, a Hold és a Szél Isten mindenhatóságát és gondoskodását hirdetik. A természettel való harmonikus együttélés és Isten teremtésének tökéletessége nyilvánul meg a költeményben. Bár még nem következetesen, de a rímek használata is fellelhető benne:
Áldjon, Uram, mi Földanya-nénénk, ki tart és táplál minket, hogy megélnénk, ki füvet hajt és gyümölcsöt terem és sok színes virággal élénk.
A nő, az anya fájdalmát is gyakran ábrázolták nemcsak képeken, hanem lírai alkotásokban is. A saját fiának, Jézusnak halálát végignéző édesanya, Mária fájdalma megrendítő. Intenzív érzéseket váltott ki a hívőkből. Ezek a művek a planctusok, azaz a Mária-siratók. A középkor legismertebb Mária-himnusza Jacopone da Todi: Stabat mater című műve. Benne Mária nézőpontjából követhetjük nyomon Jézus keresztre feszítését. A lírai én azonosul a fiát elvesztő, megtört anyával. Most már te is látod, hogy a középkori emberek is hasonló céllal élték életüket, mint a maiak: törekedtek a jóra, a szépre és a boldogságra: a tökéletességre.

Ajánlott irodalom

Pethőné Nagy Csilla: Irodalom a középiskolák 9. évfolyama számára, 2. kötet, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.

Hornok-Laklia-Sisák: Sokszínű irodalom 9. (2. kötet), Mozaik Kiadó, Bp.

Johan Huizinga: A középkor alkonya, Európa Könyvkiadó, Bp., 1979.

Kelemen Hajnal: A középkor irodalmából, Holnap Kiadó Kft., Bp.,1993.

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision