Előzetes tudás

-

Tanulási célok

a férfi szertorna kialakulásának és olimpizmusának történeti áttekintése; az egyes szerek jellemzői; magyar olimpiai sikerek megismerése.

Narráció szövege

A férfi szertorna nemzetközi története a XIX. század második felére nyúlik vissza. Alapsportként már az első újkori olimpián is szerepelt a programban. 1896-ban része volt a szertorna versenynek a korlát, nyújtó, gyűrű, ugrás és a lólengés is. A talaj versenyszáma 1932-ben került az olimpiai programba. A talaj és az ugrás a hölgyek versenyein is szerepel. Előbbiben egy 12x12 méteres keményhab alapú talajon mutatják be a férfiak a forgásokból, ugrásokból és erőelemekből álló két és fél perces gyakorlatukat. Utóbbiban pedig egy 1x1 méteres 135 cm magasan elhelyezett szeren, kéztámaszon átlendülve végzik lélegzetelállító ugrásaikat. Korábban a hosszában elhelyezett, kápa nélküli lovon hajtották végre a kéztámaszt. A talajon két magyar férfi olimpiai bajnokkal büszkélkedhetünk. Pelle István volt a talaj első olimpiai aranyérmese 1932-ben. A második világháborút követően pedig Pataki Ferenc állhatott a dobogó legfelső fokára. Kizárólag a férfiak által használt szereknél, a nyújtó, gyűrű, kápás ló és korlát esetében rendkívüli erőre is szükség van. A hölgyek ezen szerek helyett két másik tornaszeren versenyeznek: gerendán és felemáskorláton. A korlát két 170 cm magasban, egymással párhuzamosan elhelyezett vasbetétes farúdból áll. Ezeknek hossza 3,5 méter, távolságuk egymástól 42 és 52 cm között állítható. Érdekes kuriózum, hogy ezt a szert még a német tornasport atyja, Friedrich Ludwig Jahn tervezte meg, aki létrehozta a világ első tornapályáját is.
A nyújtó 240 cm hosszú acélrúd, amely 2,8 méter magasban van rögzítve. A versenyzők ezen mutatnak be lendületi elemeket. A gyűrű a korláthoz hasonlóan két részből áll. 255 cm magasságban egymástól 50 cm-re lóg a két fakarika, melyek belső átmérője 18 cm. A gyűrű egy 5,5 méter magas állványról lóg le acélsodronyokon, ami külön nehezíti a gyakorlatokat a bemutatás során. Gyűrűn egyszer sikerült magyar férfi tornásznak olimpiai aranyérmet szerezni. 2000-ben Sydneyben, az akkor már karrierje vége felé közeledő Csollány Szilveszternek. Ráadásként Szilas öt világbajnoki ezüst után 2002-ben a Debrecenben rendezett szerenkénti vb-n arannyal búcsúzott a tornasporttól. Magyar szempontból a legsikeresebb versenyszám a lólengés. Az 1,6 m hosszú szer közepén, egymástól 40 cm távolságra két 12 cm magas kápa van erősítve. A szer 110 cm magas. A lólengés olimpiai történetében az első helyen áll a magyar férfi szertorna, öt arannyal. Pelle István 1932-ben jutott fel a csúcsra. Őt majdnem fél évszázaddal később Magyar Zoltán követte. Magyar 1976-ban Montrealban diadalmaskodott, majd 1980-ban Moszkvában megvédte címét. 1988-ban Szöulban Borkai Zsoltnak szólt a magyar himnusz. Az ötödik aranyat pedig Berki Krisztián szerezte meg hazánknak 2012-ben, Londonban. A győzelmek mellett a magyar dominanciát jellemzi, hogy a két legnehezebb elemet magyar versenyzőkről nevezték el. Magyar Zoltán és Sivadó János voltak egy-egy harántelem első kivitelezői, így a világ minden pontján „Magyar vándor”, illetve „Sivadó vándor”-ként ismerik ezt a két elemet.
A férfiaknál mindig az esélyesek között voltak a Szovjetunió, illetve az orosz utódállamok. Szintén rendre találkozhatunk a Kínaiakkal az éremtáblázaton. Mellettük a svájci, spanyol, olasz, német, japán és magyar versenyzők örülhettek legtöbbször.
Találunk többszörös címvédőket, akár több szeren is. Mégis Vitalij Scserbo nevét tekintjük az etalonnak. A szovjet születésű versenyző 1992-ben Barcelonában a lehetséges 8 aranyéremből hatot megnyert. A talaj és a nyújtó szereken kívül minden egyéni aranyat begyűjtött, és a csapatversenyt is megnyerte honfitársaival.
A férfiak olimpiai kvalifikációja is szigorodott az elmúlt évtizedben. Így egyéniben egy szerspecialistának sokszor nehezebb a kijutás, mint a pontszerző hely megszerzése. A legutóbbi olimpián Berki Krisztián győzelme mellett külön bravúr volt, hogy még egy magyar, Hidvégi Vid is döntőbe jutott a lólengés versenyen.

Kapcsolódó fogalmak

Ajánlott irodalom

Magyar Torna Szövetség, www.matsz.hu

Magyar Torna Szövetség, Tornasport története, http://www.matsz.hu/index.php?op...

Magyar Olimpiai Bizottság, www.mob.hu

Magyar Olimpiai Bizottság, Férfi olimpikon tornászaink, http://www.mob.hu/olimpiai-bajno...

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision