A bős–nagymarosi vízlépcső (BNV) vagy Gabčíkovo–Nagymaros Vízlépcsőrendszer

Magyaroszág és Csehszlovákia között létrejött szerződés alapján eredetileg Dunakiliti és Nagymaros között húzódott volna. Eredeti formájában nem valósult meg. Megépítésének célja elsősorban az energiatermelés és a területfejlesztés volt. Az építkezést a környezetvédők és a civilek tiltakozásai miatt a magyar kormányzat 1989-ben leállította. 1992-ben a magyar kormány felbontotta a szerződést, ennek ellenére a csehszlovák kormányzat szlovák területre terelte a bősi erőmű csatornájába a Duna vizének több mint 80 %-át. Az ügyben mindkét fél a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, amely 1997-ben Magyarországot és Csehszlovákiát is elmarasztalta és kötelezte, hogy államközi szerződésekkel rendezzék az ügyet. Ez a mai napig (2013) nem történt meg.