Előzetes tudás

Segíthet, ha felidézed, amit a reneszánsz emberképről, a felvilágosodás eszméiről, valamint a XIX. századi gondolkodókról tanultál eddig.

Tanulási célok

Ebből a tanegységből megértheted, miért olyan változatos a modern ember istenfelfogása, milyen különböző nézetek jöttek létre, és kik képviselték ezeket.

Narráció szövege

Te miben hiszel?
A pénzben.
A sikerben.
Tessék, ez a fogyasztói társadalom. Kérdezzünk másképp! Hiszel Istenben?
Nem is tudom…
Igen, én hiszek.
És mit gondolsz, Isten a világgal egységet alkot, vagy a világtól különálló módon létezik? Esetleg mind a kettő egyszerre igaz?
Szerintem Isten egyszerre a világtól különálló, személyes lény, ugyanakkor olyan, aki jelen van a világunkban, törődik az életünkkel.
Szerintem nem foglalkozik velünk, hanem megteremtette a világmindenséget, amelynek törvényei örök érvényűek, és utána többé nem avatkozik bele.
Nincs igazatok: Isten maga a világ.
És te?
Én nem hiszek Istenben.
Az, hogy a kérdésre ennyire különböző válaszokat adhatunk, összefügg a modern ember individualizmusával. Ennek megjelenése a reneszánsz korára tehető. A „Mindennek mértéke az ember” Prótagorasztól kölcsönzött gondolatát a reneszánsz ember magáévá tette, és az individualitást hirdette.
Az egyéniség önállósulásával a későbbi évszázadokban az ember egyre inkább maga döntötte el, hová sorolja magát: teista, aki a teremtő és gondviselő Isten létezésében hisz; deista, aki Isten szerepét a teremtésre korlátozza; panteista, aki Istent a világgal azonosítja; Isten létezését tagadó ateista, vagy a kérdést eldönteni nem tudó agnosztikus.
Eljuttathat-e filozófiai érvelés bárkit is a hithez? Pascal [pászkál] szerint nem. A kinyilatkoztatást adó Istent nem az ész fogja fel, hanem a szív érzi meg – ez a hit.
Ha nincs hited, akkor is döntened kell Isten léte mellett vagy ellen. A tét hatalmas: végtelent nyerhetsz, és végtelent veszthetsz. Ahogy egy pénzérme feldobásánál 50% esélyed van a nyerésre, úgy ennél a fogadásánál is 50 % a nyerési esély. Ha Istenre fogadsz, akkor nyereség esetén végtelen boldogságot nyersz, és veszteség esetén csak a véges életed örömeit veszíted el, viszont Isten ellen fogadva nyerés esetén csak a véges életedet nyered meg, miközben vesztés esetén végtelen vezeklés várhat rád. „Fogadj Istenre!” – mondja Pascal, a teista.
„Aki így szól hozzám: hidd azt, amit én, különben Isten elkárhoztat, - egyszer csak azt fogja mondani: hidd azt, amit én, különben meggyilkollak.” Az egyházi hatalom intoleranciát szül, vallja Voltaire [volter], ezért harcosan kikel ellene: „Tiporjátok el a gyalázatost!” Isten létének bizonyítéka nem a kinyilatkoztatás, hanem „Az egész természet kiáltja felénk, hogy létezik!” Isten teremtette a természettörvények szerint működő világegyetemet, ezt eszünkkel felismerhetjük. Ezért a vallás nem Isten hívságos külsőségekből álló imádását jeleni, hanem azt, hogy követjük Isten az eszünkkel. „Jót tenni: ez a vallás.” Voltaire deista volt.
Ha most felemeled a kezed, azt gondolhatod, ezt te magad, külön elhatároztad. De mi van akkor, ha ennek oka a világmindenség belső szükségszerűsége? Isten nem bábjátékos, aki kívülről mozgatja az eseményeket, hanem ő mindennek a belső oka, ő maga a világ. Akkor nem is én emeltem fel a karom, hanem Isten? – kérdezheted. Spinoza [spinóza]válasza: valójában igen. Minden egy. Spinoza panteista volt.
A természet mechanikusan működik, nincs okunk transzcendens erőt feltételezni – vallja La Mettrie [lá metrí], a francia enciklopédista, aki ateista volt. Az ember is: gép.
Több ateista filozófus érvel úgy, hogy a vallás az önmagunktól való elidegenedés eredménye. „A vallás a nép ópiuma” – írta Marx. Az osztálytársadalomban az az ember sorsa, hogy kizsákmányolják, ezért élete nyomorúságos, nem tudja megélni igazi emberi lényegét. Kénytelen azt egy fantasztikus túlvilágba kivetíteni.
Nietzsche [nícse] szerint a vallás az önmagunknak való hazugság eredménye. Az élettől félő ember hozta létre az Isten-hitet, amelyhez azért menekül, hogy ne kelljen a valódi, veszélyes életet élnie. Kényelmesebb a túlvilágot ígérő Istenben hinni, mint vállalni a kihívásokat.
Eldönthetjük-e egyáltalán Isten létének a kérdését? Képzelj el egy csirkét, amely nap mint nap megéli, hogy akkor kap ennivalót, ha a gazdája átsétál az udvaron. Ebből arra következtet, hogy ok-okozati összefüggés van aközött, hogy a gazdája átsétál, és aközött, hogy enni kap. Mi valójában az ok-okozati összefüggés? Megszokás – mondja Hume [hjúm].
Ha leejtünk egy követ, az az elvárásunk, hogy le fog esni. Ok-okozati összefüggést vélünk felfedezni, holott ez is csak megszokás. Ahogy megtörténhet, hogy a gazda egy nap kitekeri a csirke nyakát, úgy abban sincs semmi elképzelhetetlen, hogy a kő a levegőben marad. Ha nem akarnánk többet belelátni a dolgokba, mint ami valójában bennük van, ha belátnánk, hogy nem léphetünk túl a saját tapasztalatunkon, rájönnénk, hogy nagyon keveset tudunk. Még a kő leesésében is csak hihetünk. Mivel Hume nem tapasztalta sem Isten létét, sem annak cáfolatát, nem döntötte el, van-e vagy nincs. Hume agnosztikus volt.
És te?

Kapcsolódó fogalmak

Ajánlott irodalom

Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába, Isten, Herder Kiadó, Budapest, 1993., 358–393. oldal

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet

Hozzászólások