A filozófia nyelvi fordulata

Milyen viszony van a világ, a gondolkodás és a nyelv között? És miért különösen fontos a nyelv vizsgálata? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott Wittgenstein, osztrák filozófus.
1914-ben arra figyelt fel, hogy egy utcai balesetet makettel modelleztek a bíróságon. Kicsi házak között pici omnibuszt, autót, bábukat mozgatva játszották le az eseményt. Nem lehetséges, hogy a nyelv is a valóságot a maketthez hasonlóan leképező modell? Wittgenstein épp erre a következtetésre jutott.
Az autó nekicsapódott a fának. A mondat tényállást fogalmaz meg. Részei egyrészt a kifejezések, amelyek a dolgokat jelölik, másrészt a dolgokat egy reláció kapcsolja össze.
Wittgenstein szerint az értelmes beszéd összes kijelentése visszavezethető olyan elemi kijelentésekre, amelyek tényállást rögzítenek. Ezek a relációk képezik a világ logikai vázát és ezzel a nyelv és a világ közösségét.
Egy kijelentés akkor igaz, ha az adott tényállás fennáll, és akkor hamis, ha a tényállás nem létezik. Az igaz kijelentések összessége alkotja az egész természettudományt. Így a nyelv és a világ szorosan összekapcsolódik, a nyelv az, ami kijelöli a világról való tudásunk határait. „Nyelvem határai világom határai” – írta Wittgenstein.
A nyelvnek az a használata, amikor tényekre vissza nem vezethető fogalmakat alkalmazunk, értelmetlen. A virágzó fa gyönyörű. A sofőr jó ember. A világnak van értelme. Ezeknek a kijelentéseknek nem feleltethetünk meg valamilyen tényt, ezért ilyen állításokat nem is tehetünk. Amikor ehhez hasonlókat fogalmazunk meg, visszaélünk a nyelvvel.
A művészetről, az erkölcsről és a vallásról – akármilyen fontosak is – nem lehet értelmesen beszélni, ezek a világban másképp vannak jelen: megmutatkoznak. A jóságról, a szépségről és a létről nem beszélni kell, ezeket fel kell mutatni. A filozófia feladata az, hogy elválassza az elmondhatót és a kimondhatatlant, ezzel véget vessen a nyelv helytelen használatának, így a természettudományokat szolgálja.
Wittgenstein hét pontból és azok alpontjaiból építette fel Logikai-filozófiai értekezés című művét. A hetedik pont egyetlen mondat csupán: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”
A filozófus később új nyelvszemléletet dolgozott ki. Érdeklődése az ideális nyelvtől a hétköznapi nyelv vizsgálata felé fordult.
Felülbírálta azt az elképzelését, hogy a szavak dolgokat jelenítenek meg. Ezt a példát hozza fel Filozófiai vizsgálódások című művében: Ha elküldök valakit vásárolni, és adok neki egy cédulát, amelyen ezek a jelek állnak: ’öt piros alma’, honnan tudja a kereskedő, hogy ez mit jelent? Az almára esetleg rá lehet mutatni, de honnét lehet tudni, hogyan kell a piros szónak utánanézni és mit kell az öt szóval kezdeni?
Ahogy a sakknál sem elég rámutatni a királyra, hogy megtudjuk, mit jelent a játékban, hanem csak az tud sakkozni, aki ismeri a bábuk mozgatásának a szabályait, úgy csak az tud egy nyelvet beszélni, aki tudja használni a benne lévő elemeket. Úgy tanuljuk meg gyerekként is a nyelvet, ahogy sakkozni tanulunk: beletanulunk az elemek használatába. A jelentés: használat.
A nyelvünk összefonódik azokkal a tevékenységekkel, amelyeket kísér, ezeket együtt nevezi Wittgenstein nyelvjátéknak. Életünk nyelvjátékok egymásutánja: tudományos előadást tartunk, sakkozunk, bókolunk, mesét mondunk. Ezek mindegyikének megvannak a saját játékszabályai. Ahogy a családtagok közötti hasonlóság sem egységes, valakire a szemszínünkben, valakire a temperamentumunkban, más családtagunkra az alkatunkban hasonlítunk, úgy a különböző nyelvjátékok között is családi hasonlóság van. A történelmi előadás, a sakkozás, a bókolás, a mesemondás nyelvjátékaiban a király szó jelentései között nincs abszolút közös elem, hanem családi hasonlóság van.
Mivel a nyelv mindig összefonódik a tevékenységeinkkel, minden nyelvjáték egy életforma része. A nyelv a végső valóság, egy életforma értelmére nem tudunk rákérdezni. A filozófia feladata az, hogy a meglévő nyelv használatát tisztázza.
Miért fontos a nyelv vizsgálata? Mert „A nyelv közegében történik minden”– vallotta Wittgenstein. Az ő filozófiája lett a kiindulópontja azoknak a XX. századi mozgalmaknak, amelyek a filozófia nyelvi fordulatát képviselték.